Ahány íjász, annyiféle lövés, annyiféle lövéshelyzet. De mindannyiunknál fennállnak bizonyos azonos problémák, mellyel minduntalan találkozunk.
Az egyik ilyen probléma az, hogy versenyhelyzetben ha rosszul sikerül egy lövésünk, nehezen tudjuk magunkat túltenni rajta. Egy-egy rossz találat végigkísérhet bennünket sok lövésen keresztül, mely következtében nemegyszer egy dobogós helyezést veszítünk el.
Mi hát a megoldás, hogy ez a stresszhelyzet ne érjen el bennünket annyira? Hogyan tudjuk orvosolni az orvosolhatatlant, az érzelmi kitöréseinket?
Van egyáltalán erre megoldás?
Két hírem van ezzel kapcsolatban, egy jó, és egy rossz….
A jó hír az, hogy lehet orvosolni, mégpedig egy egész egyszerű módon.
A rossz hír pedig az, hogy ezt baromi nehéz véghezvinni….
De talán kezdjük az elején :
Átlagos íjász, átlagos versenyhelyzet. Hősünk a lővonalnál, betölt, még egyszer utoljára ellenőriz mindent a gondolataiban – beállás, tartás, légzés, célzás – majd old. Átlagos klisé…
Innentől azonban hirtelen kétféle lehetőség nyílik meg előttünk :
Ad 1 : sikeres találat, bizonyítva, hogy minden a lehető legmegfelelőbb volt, összejött a „tökéletes lövés”!
Emberünk örül, akár látszik rajta, akár nem. Sok-sok gyakorlás, nélkülözés, szenvedés, tapasztalat van ebben a lövésben, ki ne örülne ennek?
Igen ám, de a következő lövésbe már úgy fog belekezdeni, hogy szinte euforikus hangulatban van legbelül! Mondja magában, sikerül ez is, hisz mennyire egyszerűen sikerült az előző is! Lelki szemei előtt már látja is a megismételt „tökéletes lövés”-t, elengedi az ideget, majd hirtelen, ezzel szinte egy időben már tudatosul is benne : ‘elb.tam’!
Ad 2 : sikertelen találat. A kapkodás, a nemfigyelés, talán egy apró mozdulat, agy annak hiánya, de a lényeg : a vessző nem oda ment, ahova küldve lett.
Emberünk lehangolódik, hisz értékes pontokat veszített ezzel. Ellenfeleit így vitathatatlanul előnyösebb helyzetbe hozta, hibát keres mindenben és mindenkiben. Valljuk meg őszintén : melyikünk nem érezne így?
A következő lövéshez már úgy áll oda, hogy ideges, feszült, ingerlékeny : hordozza magával azt a nem könnyű súlyt, amit az előbbi sikertelen lövés okozott. Talán biztatja magát, hogy „Ennek sikerülnie kell!”, vagy még jobban őrlődik belül, mondván „Ezt is elrontom…”. Látható lelki teherrel áll a lövéshez, majd az oldással egy időben tudatosul benne ismét : ‘elb.tam’!
Két módszer, két különbözően végrehajtott lövés, mégis, ahová vezetett, az ugyanaz maradt. Mindkét esetben még „ott ragadt” az előző lövésnél, és ahelyett, hogy a következő feladatra koncentrált volna teljes erejéből, még az előző lövést értékelgette magában…
Tudni kell tehát ELENGEDNI A LÖVÉST!
Első hallásra furcsának tűnik, de gondoljunk csak bele : akár megfelelő volt a találat, akár nem, az már megtörtént. Az már a múlté. Nem tudunk rajta változtatni…
És innentől fogva nem is szabad vele többet foglalkozni. Majd csak a verseny után, mintegy jó, vagy éppen rossz tapasztalatot bejegyezni a képzeletbeli vagy tényleges versenynaplónkba, tapasztalat gyanánt, hogy legközelebb tudjuk, hogy mire kell fokozottabban figyelnünk.
De itt és most elmúlt! Az egy megtörtént lövés, és senki, de senki nincs, aki változtatni tudna rajta!
Itt és most egy új kihívással kell szembenéznünk : a következő lövéssel. Azt pedig csak és kizárólag úgy tudjuk végrehajtani, hogy tiszta fejjel állunk a lővonalhoz, mérlegeljük a feladatokat, és tökéletesen vitelezzük ki a lövést! Másképp nem lehet!
El kell hagyni az előző lövést : ha jól sikerült, akkor könnyebb, hiszen azt a pontot már senki nem veszi el, megszereztük, bitoroljuk kérlelhetetlenül. Aggódjon csak rajta az ellenfelünk, hogy mi jobbak vagyunk, mint ő. Ha meg nem jól sikerült, még könnyebb : egye fene, mindenki hibázhat. Még mi is. Tudjuk hol és mit rontottunk el, ennek megfelelően még jobban ügyelünk a lövésre!
De vigyázat! Ügyelünk, és nem pedig idegeskedünk!
Tudom jól, akár a saját példámból is kiindulva, hogy ez nem könnyű feladat.
Roppant könnyű elmondani, de megvalósítani csak nagyon keveseknek sikerül. Viszont meg kell próbálni, újra és újra, ha nem megy másképp, akkor erőszakkal, de meg kell tenni!
Vegyük rá magunkat mindenféleképp arra, hogy meg kell tenni, mert csak így lehet előre haladni!
Ha már egy célt is behozunk ezzel, már nyert ügyünk van. Hiszen ellenfeleink is ugyanolyan emberek, mint mi : nekik is lesz jó lövésük és rossz lövésük egyaránt.
Túllépni ezeken ő nem tud.
Viszont mi annál inkább….
(Forrás: Unicornis SE)
