A Magyar Íjász Szövetségnek ma 142 tagja van. A szövetségen kívüli egyesületek száma is igen jelentős, számadatok nem állnak rendelkezésre.

Tapasztalatok, megfigyelések és elmesélések alapján elmondható, hogy az egyesületek túlnyomó részénél nincs közösségi, egyesületi élet, közös edzés, stb. Az egyesület csak azért van, mert kellett egy hely, ahol lőni lehet vagy kellett egy név, amit be lehet írni a versenyengedély-kérő lapra.

Mit is értünk egyesületi élet alatt?

Nyugalom – nem fogok száraz definíciókba bocsátkozni, de azért mielőtt tanácsokkal bombáználak Titeket, célszerű, ha tisztázzuk, hogy mire is gondolok.

Az egyesületi élet egy olyan dolog, ami nagyban hozzá tud járulni akár az íjász fejlődéséhez is mind technikai, mind mentális értelemben. Ez kiemelten igaz akkor, ha utánpótlás-korúak is vannak a csapatban, hiszen ők példaképeket, követendő mintákat látnak a felnőtt társaikban.

#1 Az edzés ne „csak” lövöldözés legyen

Nagyon sok helyen az edzéseket úgy kell elképzelni, hogy meg van mondva, hogy pl. kedden és csütörtökön 17-19 között lehet a helyi sportpályán lőni. És ennyi. Nincs edzés-vezető, nincs koordináció, senki se figyel arra, hogy fejlessze a tagok tudását (jó esetben arra azért odafigyelnek, hogy ön- és közveszélyes helyzet ne alakuljon ki).

A fent leírt helyzet nem megfelelő egyesületi élet. Optimális esetben egy edzésnek véleményem szerint így kéne kinéznie a fenti példánál maradva:

1. a tagok 16:45 körül megérkeznek az edzés helyére, összeszerelik a felszerelésüket
2. 17:00-kor kezdetét veszi az edzés-vezető irányítása alatt a közös bemelegítés
3. A bemelegítést követően indulhat a személyre szabott edzés, vagy közös tematikus edzés – ez már sokban függ attól, hogy milyen a csapat összetétele, célállítása. De nagyon fontos, hogy ne csak „elfele lőjünk magunktól”, hanem valamiféle célja legyen az edzésnek. Pl.: oldási folyamat gyakorlása, lövés-ciklus finomítása, stb.

Ebből a példából is jól kitűnik egy nagyon fontos dolog – a tagok között van kommunikáció, odafigyelnek egymásra és ezáltal egy egységet képeznek, nem csak egyéni emberek – annak ellenére, hogy az íjászat alapvetően egyéni sport.

#2 Foglalkozni kell az újakkal

Egy új közösségbe bekerülni bizony kemény dolog – még akkor is, ha az íjászok barátként tekintenek mindenkire, még a legújabb érdeklődőkre is. Fontos, hogy minden egyesületben legyen 1-2 olyan aktív tag, aki foglalkozik az újakkal – főleg, ha az újak egyben kezdők is:

• elmondja nekik, hogy mit hogyan szabad csinálni (amolyan biztonsági és etikai tájékoztatás)
• bemutatja az egyesület életét – mi merre található, mik a már kialakított szokások
• elkezdi a kezdők oktatását – ez nagyon fontos! Ha egy újonc esik be az egyesületbe, akkor tanítani kell, kiemelten. Vele/velük külön kell foglalkozni, nem lehet bedobni a mélyvízbe, hogy „menj, lőj a többiekkel aztán majd meglátjuk!”

Optimális esetben ez a személy olyasvalaki, akinek jó a szervezőkészsége, mivel így az egész egyesület életét tudja szervezni – de erről a következő pontban térek ki.

#3 Szükség van a szervezésre

Nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki szervezi az egyesület életét. Nem kell, hogy feltétlen íjász legyen az illető – sőt, bizonyos szemszögből talán jobb is, ha nem az, hiszen így nem vonja el a figyelmét más. Ez a személy lehet az egyik utánpótlás-korú gyerek apukája/anyukája, vagy egy férj/feleség, aki „csak” külsős szemlélője a dolognak.

Milyen feladatai lehetnek egy ilyen szervezőnek?

• szervezheti a közös versenyre járást – nagyot lehet spórolni, ha az egyesület telekocsival megy és nem mindenki egyesével, külön autóval. Ráadásul a csapatösszhangra is pozitív hatásai vannak. Nagyobb, több napos versenyekre akár kisbusz-bérlésen is célszerű elgondolkodni, remek összekovácsoló erő!
• Foglalkozhat az újoncokkal – el tudja végezni azon teendők nagy részét, amit fentebb már leírtam. Persze, az edzést csak akkor, ha elvégezte az ehhez szükséges képzést, más esetben hagyjuk ezt inkább olyanra, akinek van edzői képesítése.
• Kiegészítő csapatépítő programokat szervezhet – nem kell itt óriási dolgokra gondolni. Egy jó hangulatú közös bográcsozással, grillezéssel egybekötött házi verseny remek lehetőség a csapatépítésre és arra, hogy jobban megismerjék egymást a tagok.
• Népszerűsítheti az egyesületet – a közösségi oldal kezelése, bemutatók, céges/iskolai sportnapok szervezése remek lehetőség az íjászat és az egyesület népszerűsítésére.

#4 Jó viszony a régió más egyesületeivel

Az adott régióban lévő többi egyesületet úgy kell elképzelni, mint egy szomszédságot – célszerű velük jóban lenni, mert sose lehet tudni, hogy mikor kell a segítségük. Ezért nagyon fontos a megfelelő kapcsolatok kiépítése.

Ennek a legegyszerűbb módja, ha az egyesület szervez évente 1-2 versenyt – viszont cserébe ő maga is képviselteti magát minél nagyobb számban a régió többi egyesületének versenyén.

Ez egyrészt jót tesz a régiónak, hiszen csak addig vannak jó minőségi versenyek egy adott területen, amíg van rá igény. A másik pozitívuma a versenyszervezésnek és a közös versenyre járásnak a már sokszor emlegetett csapatépítő hatás – ezt nem hiszem, hogy tovább kell fejtegetni.

#5 Ne ragadjatok bele egy szakágba

A lehetőségekhez mérten ne csak egy szakág versenyeire járjon az egyesület.  Amennyiben a versenyszabályok lehetővé teszik, menjetek el ugyan 3D-s, terep, pálya, történelmi és terem versenyekre egyaránt. Más kihívás, más tapasztalat – csak tanulni, fejlődni lehet az ilyen versenyeken. Valamint új embereket megismerni.

Ez azért is fontos, mert lehet, hogy valaki, aki eddig pl. csak 3D-s versenyekre járt, beleszeret a terep szakágba, ahol még jobb eredményeket is ér el. Arról nem is beszélve, hogy sehol sincs leírva, hogy egy íjász csak egy szakágban lehet otthon – sőt! Ha jobban megnézzük a hazai és külföldi élversenyzőket, nagyon sok példa van arra, hogy vándorolnak a szakágak között. Hazai példaként említhetném Molnár József Dodeszt, aki barebow kategóriában 2016-ban sikeresen kvalifikálta magát a World Archery terepíjász világbajnokságára, valamint a World Archery 3D Európabajnokságára is! Külföldi példaként pedig az amerikai Dave Cousins-t tudnám felhozni, akinek nevéhez fűződik az a tény, hogy ő az eddigi első és egyetlen íjász, aki minden szabadtéri szakág világversenyén (pálya, terep és 3D) szerzett már érmet.

Zárszó

Egy egyesület életét kialakítani, működésben tartani nehéz, kihívásokkal teli feladat. Ennek ellenére azt mondom, hogy megéri, mert gyakorlatilag egy második családot kapunk cserébe, akikre bármikor számíthatunk.

Te mivel kezded az egyesületed életének felpörgetését?