Távbecslécsről

A távbecslés véleményem szerint az íjászat egyik alapvető eleme, ami a pályaíjászat kivételével – ahol fix távról lőnek -, minden szakágban ott van, legyen az hagyományőrző íjászat, terepíjászat, 3D íjászat. Erre valószínűleg néhány irányzék nélküli most felháborodottan felmordult, de vizsgáljuk meg, hogy mi is valójában a távbecslés: az a folyamat, ami során az íjász kielemzi a közte és a cél közötti távolságot, majd ennek függvényében állítja be az irányzékát VAGY emeli meg adott szögben az íját. Az már természetesen egy másik kérdéskör, hogy ez a folyamat tudatos-e. Ebben a cikkben a távbecslést fogjuk boncolgatni különféle aspektusokból: távbecslési módszerek, gyakorlási tanácsok, hibázási lehetőségek.

Távbecslési módszerek

0. Érzésből becslés

Bár nem tartozik ténylegesen a „tudatos távbecslési technikák” közé, de főként az ösztönös íjászoknál (pl.: tradicionális íjat, longbow-t, vadászreflexet, irányzék nélküli csigás íjat használók) fordul elő ez a módszer. Ez a módszer elsősorban a tapasztalatra épül: az edzések, gyakorlások során a teste izommemóriája megjegyezte, hogy az adott távolságon mennyit kell emelnie a pontos lövéshez, és ezt próbálja előhúzni. Ez véleményem szerint nehezen reprodukálható folyamat, valamint iszonyatosan nagy mennyiségű edzést és rutint igényel, de még ha ezek megvannak, akkor se biztos a siker.

1. Tíz méteres forgatás

Ennél a technikánál keresni kell egy pontot, ami tíz méterre van tőlünk. Ha ez megvan, akkor kezdjük el forgatni ezt a távolságot, amíg el nem érjük a célt. Fontos, hogy az első tíz métert a lehető legpontosabban mérjük ki és tartsuk is hozzá magunkat! Ha az elején a vélt tíz méterünk inkább 13 és azt forgatjuk egy hosszabb célnál, akkor akár 8-10 méter eltérés is lehet!

2. Felezés

Keressük meg a középpontját a cél és a köztünk lévő távolságnak és próbáljuk meg azt megbecsülni. Hosszabb távokon akár ezt a távolságot is lehet tovább felezni. Minél kisebb a távolság, annál kisebb a hibázási lehetőség is. De ha negyedelünk, ne essünk abba a hibába, hogy csak kettővel szorozzuk meg a kapott távolságot, mert az fájdalmasan koppanó/suhanó hangot fog eredményezni.

3. Bagoly

Ez a módszer akkor hasznos, ha a pályaépítők úgy helyezték ki a célt, hogy út közben valami zavarja a tiszta becslési lehetőségeket (pl. kidőlt fa, bokor, domb). Ilyen esetekben sokszor nem látjuk az akadály és a cél közti távolságot, ami nagyon be tudja csapni az embert. Keress ezen az akadályon egy olyan pontot, ami vonalban lehetőleg egybe esik a céllal, vagy legalább egy részével. Oldalra mozgatva a fejedet figyeld meg, hogy az adott tárgy mennyire mozdul el a célhoz képest.

• Kicsit: a zavaró tárgy és a cél között kicsi a különbség
• Közepes mértékben: a zavaró tárgy nagyjából féltávon van
• nagyon elmozog: a zavaró tárgy és a cél között nagyobb a távolság, mind közted és a tárgy között.

4. Oda-vissza módszer

Erről mondhatnánk igazából azt is, hogy a 2-3. pont ellenőrzésére használ. Személy szerint én ezt a módszert preferálom. Ennek a lényege, hogy először a cél fele megbecsüljük a távolságot (felezéssel, tíz méterezéssel, vagy az út közben látható szembetűnő referenciapontok becslésével), majd visszafele is megtesszük ugyan ezt a becslést. Ha mindkét esetben ugyan az a szám jött ki, akkor nagyot nem hibázhatunk. Különbség esetén érdemes újra számolni. Ha megint nem egyezik, akkor a két mérést tanácsos elfelezni, azzal nem lehet nagyot hibázni.

5. Karók használata

Ha ismered a rövidebb távú kategóriákra vonatkozó szabályokat, akkor remek lehetőség, ha tudod nézni az előtted lévő karók kihelyezését. Tudsz viszonyítani, hogy nagyjából az milyen távra lehet kirakva. Fontos, hogy nem biztos, hogy arányosan vannak kirakva a karók, úgyhogy óvatosan becsülj ez alapján. Inkább kiegészítő technikaként, igazoló módszernek ajánlom.

Hibázási lehetőségek

• „Folyosó effektus”: Ez akkor fordul elő, ha a cél szűk ösvényben van elhelyezve (pl. nádas, magas fűbe vágott út, sűrű fás erdő). Ilyen helyzetben hajlamosak vagyunk túlbecsülni a távolságot.
• Völgy / árok: a nagy szabad tér megnyújtja a teret, ezért hosszabbnak fogjuk érezni a távolságot.
• Ha nem látjuk a cél környékén a talajt, akkor kisebbnek érzi a szemünk, tehát túl fogjuk becsülni.
• Lefele lövés. Meredek lefele lövésnél mindig vissza kell venni néhány métert a távolságból. Segíthet, ha megpróbáljuk vízszintesen kivetíteni magunk elé a célt, és ezt a távolságot próbáljuk megbecsülni.
• Felfele lövés. Meredek felfele lövésnél viszont rendszerint közelebbinek érezzük a távolságot, így hozzá kell adni néhány métert.
• Fel- és lefele lövésnél a gravitáció nagyon közbe tud szólni. Alapigazság, hogy fölfele lövésnél nehezebb magasat lőni és fordítva: ha nagyon magasra kell lőni, lőjük egy-két méterrel többel, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, a gravitáció segíteni fog.
• Vízen át lövés: nagyobb vízfelület, hasonlatosan a völgyekhez túlbecslésre sarkall.

Gyakorlási tanácsok

A távbecslést sose lehet eleget gyakorolni. Aki azt mondja magáról, hogy „már tudok távot becsülni”, az csak magát próbálja nyugtatni. Nincs olyan íjász se itthon, se külföldön, aki ne hibázna néha távbecslésbe. A kérdés inkább az, hogy milyen gyakran és mekkorát hibázik. Ennek a két értéknek a csökkentésére kell törekedni a gyakorlásokkal. Azon kívül, hogy természetesen sok versenyre megyünk el, gyakorolhatunk séta közben is: kinézünk magunknak egy pontot, megpróbáljuk megbecsülni a távolságát, majd leellenőrizzük (lelépjük {pontatlan}, vagy ha van távmérőnk, akkor lemérjük). Edzés közben akaratlanul is gyakorlunk, hiszen mind a szemünk, mind a testünk szépen megszokja az adott távolságokat. Ezt lehet fejleszteni azzal, hogy 5-10 méterenként jól látható karókat/zászlókat teszünk le a földre.