Legújabb sorozatunkban olyan íjászokkal beszélgetünk el, akik már letettek valami azt asztalra, mint versenyzők. Az első ilyen interjúalanyunk Orosz Viktor, világ- és Európa bajnok volt, a Letizia SC. versenyzője.
Archer’s Guide: Nem mondhatjuk, hogy idősnek számítasz az íjászok között, mégis világszerte ismerik már a nevedet. Pontosan mikor kóstoltál bele az íjászatba?
Orosz Viktor: 2008 februárjában kaptam a FEHOVÁ-ról apámtól egy egyszerű csigás íjat, augusztustól Vásári Robihoz járok a Letizia SC-be és 2009-ben nyertem az első Diákolimpiát. Aztán jött a többi győzelem , és ettől nyilván megjön az ember étvágya.
Archer’s Guide: Az idei év gyakorlatilag a tied volt – hogyan értékeled, minden úgy sikerült, ahogy szeretted volna? Mik a jövő évi tervek?
Orosz Viktor: Ez az év valóban elég jól sikerült nekem, hiszen hoztam 6 nemzetközi aranyat, amiből egy ifi VB érem meg egy ifi EB. Az év egyetlen sajnálatos pontja a felnőtt VB volt, ahol az indiai ellenfelemtől egy rosszabb 8-assal kaptam ki szétlövésben. Végülis ez az indiai ment az aranydöntőben Stephan Hansennel is , úgyhogy legalább azt elmondhatom, hogy a VB második helyezettje ejtett ki. Az mekkora Show lett volna már, ha az első felnőtt versenyemen, ami történetesen egy VB sikerült volna hozni egy érmet? 😀
Jövőbeni terveim:
– Terem VB címvédés Ankara
– Felnőtt EB- jó helyezés. A 2017-es Világjátékokon pályaíjászat lesz a csigásoknak. 25 fő kvalifikál: a World Ranking első 10 helyezettje, Plusz a 2016-os Nottingham EB –ről még 3 fő szerez kvalifikációt. Azok az európai versenyzők, akik benn vannak a világranglista első 10 helyezettjében, már ott lesznek a világjátékokon, és az utánuk lévő 3 fő szerez további helyeket, ebből jó lenne elcsípni egyet.
– Előrébb jutni a világranglistán. 2016-ban több felnőtt versenyen is fogok indulni, remélem minél több világranglista pontot szerzek.
– Romániában az Ifjúsági EB-n dobogós helyet szerezni.
Archer’s Guide: Még nagyban az iskolás éveidet taposod a „szürke hétköznapokban”, valamint ha jól tudom, nem az íjászat az egyetlen sport, amit űzöl – hogyan tudod ezeket összeegyeztetni?
Orosz Viktor: Az íjászat mellett 6 évig vízilabdáztam, azonban idén márciusban már az angol nyelvvizsga felkészülés miatt, nem volt elég a napi 24 óra mindenre. Ekkor váltottam egy ésszerűbb időbeosztásra, azóta az erőnléti edzéseimet heti háromszor másfél órában Csisztu Sándor személyi edzővel végzem.
Jelenleg a Debreceni Tóth Árpád Gimnázium matematika, fizika , informatika tagozatos tanulója vagyok, már a tagozat megnevezéséből is kitűnik, hogy itt bizony tanulni kell, ha előrébb akarok jutni.
Archer’s Guide: Akárhányszor láttalak téged lőni élőben, vagy videókon keresztül, iszonyatosan nyugodtan tűnsz, még a legszorultabb helyzetekben is. Mi a trükk? Belül azért dolgozik az adrenalin és csak az ellenfél elől titkolod az izgalmat, vagy tényleg ilyen hidegvérű vagy?
Orosz Viktor: Jelenleg én ezt a nyugodtságot leginkább az edzéseimnek köszönhetem szerintem. Minden edzés 200 lövés és ebből legalább egy mért verseny táv, ami elég jó képet ad a tudásomról. Mai napig nem értem mondjuk, hogy apám, aki egyébként az edzőm, hogyan tudja egy verseny kezdetén az első lövések után a hangulatomból megállapítani a végeredményt +- 3 pontos különbséggel. Szerintem a 3 évre visszavezethető statisztika és a rengeteg együtt töltött edzés idő teszi, de lehet csak megérzés. 🙂
Archer’s Guide: Időről időre felbukkan az interneten az a téma, hogy vezessék be az olimpiai játékokon is a csigás íjat – neked erről mi a véleményed? Gondolom örülnél neki, hiszen nagy eséllyel pályázhatnál a részvételre.
Orosz Viktor: A világjátékokon már szerepel a csigás pályaíjászat, remélhetőleg hamarosan bekerül az olimpiai programba is, és természetesen akkor mindent megteszek, hogy én is ott legyek!
Archer’s Guide: Ha csak egy dolgot tanácsolhatnál az íjász-társaidnak annak érdekében, hogy eredményes(ebb)ek legyenek mi lenne az?
Orosz Viktor: Egy tanács szerintem nem lenne elég kifejező, de ha csak egyet mondhatok azt mondom, hogy gyakorlat teszi a mestert.
Ugyanakkor itt nem fogok megállni, mivel ez nem elég jó tanács szerintem.
Mindenek előtt döntse el mindenki magának, hogy mennyire szeretné komolyan csinálni. Ha ez megvan és úgy döntöttél, hogy te ezt versenysportként kezeled, akkor keress valakit, akivel tudsz együtt lőni, edzeni. Ha egyedül lősz akkor beleunsz, de így oldottabb hangulata lesz az edzéseknek. Az ismétlés a tudás atyja, ezért lőj sokat és ha tudod minél kevesebb agyalással. Ha már reflex szerűen megy a lövés, akkor már nem jársz messze. És legyen edzésterved, amihez próbálj meg ragaszkodni. Nekem édesapám Orosz Sándor készíti az éves edzésterveket és irányítja napi szinten az edzéseimet. Hallgasd meg mindenki véleményét, hangsúlyozom, mindenkiét! Próbálj ki mindent, tartsd meg ami hasznos, dobd el , ami nem válik be.
Kövessétek Viktor a Facebook-on is: Orosz Viktor Íjász versenyző