A számszeríj egy hideglőfegyver fajta, nyélre erősített íj, melyet használója külön erőfeszítés nélkül is kifeszített állapotban tud tartani. A nyél továbbá lehetővé teszi a felhúzás és az elsütő mechanizmus megoldását is.
A számszeríj létrehozásával a közönséges kézi íj hordtávolságát kívánták növelni és lő pontosságát javítani. A hagyományos íj hatékonysága nagyban függött kezelője fizikai erejétől.
A számszeríj nevének eredete, szám = (számos, sok), szer = (eszköz,anyag pl: szerszám), és az íj szavak összerakásából származik, azaz sokféle lövedék (nyíl, tövis, dárda stb.) kilövésére alkalmas íj.
Más magyarázat szerint a szó a szláv samostrĕlъ szóból származik, aminek jelentése körülbelül: önmagától, azaz önműködően lövő (fegyver). (Lásd például az orosz самострелий (számosztrelij) alakot.) A szó alaki egybeesése a szám, szer, szerszám és íj szavainkkal véletlen, így a magyar szó keletkezése a népetimológia terméke.
„A lovagkor egyetlen tisztességes küzdelmet ismert: a lándzsával, karddal, buzogánnyal vívott test, test elleni közelharcot. Ennek szigorú etikájával teljesen ellentétes volt az íjászok harcászata. A számszeríjlövedék messziről jött, hangtalanul, nem lehetett „vele” megküzdeni, tehát az általa hordozott halál arctalan volt. Mindezt tetézte, hogy az íjászok többsége közrendű volt, ezért az eltalált lovag joggal érezhette, hogy alantas kézből méltatlan halál éri. A fegyvert és az íjászokat körülvevő rettegést és gyűlöletet jól érzékelteti, hogy az elfogott számszeríjászoknak sokszor levágták a jobb kezét és kiszúrták a jobb szemét, hogy soha többé ne tudjon „ördögi” fegyveréhez nyúlni.”
A számszeríj első megjelenései
A számszeríjakról először Szun Cu A háború művészete (Kr. e. 500) című könyvéből szerezhetünk tudomást, itt erős nyilakat lövő számszeríjakról beszél. Az egyik legkorábbi feljegyzés használatukról, a kr.e. 341-ben lezajlott Ma-Ling-i csatáról szóló elbeszélés. Kínában a kr.e. 200 évekre, a Han-dinasztia alatt a számszeríjak (kínaiul: nu,) gyártása igen fejletté vált és széles körben alkalmazták. Néhány szerkezetet épségben sikerült feltárni, melyek Qin Shi Huang (kr.e. 260-210) császár sírját őrző, Terrakotta Hadsereg katonáinak fegyverei voltak.
Különös, hogy „ezen félelmetes fegyvert” egy nő, Anna Comnena (1083-1148) bizánci hercegnő írta le először pontosan. Anna hercegnő elborzadva ír a fegyver óriási átütőerejéről.
Joggal merül fel a kérdés: miből készülhetett a számszeríj íve, mely az erőt szolgáltatta. Sokáig azt feltételezték, hogy valamilyen faívet használtak. E század harmincas éveiben német fegyvertörténészek bebizonyították, hogy nincs az a fa, amely ezt az igénybevételt kibírná, hiszen a számszeríj íve jóval rövidebb és sokkal vastagabb, mint egy kézi íjé, tehát hajlításnál nagy valószínűséggel elhasadna. Ezek alapján úgy tűnik, hogy itt is, mint a görög és római hadigépek íveinél és a keleti összetett íjaknál, állati eredetű szerves anyagokkal (szaru, ín) fokozták a fa rugalmasságát, ez szolgálhat magyarázatul a nagy lövő erőre.
A számszeríj fejlődésének az adott jelentős lökést, hogy a nyugati harcosok megismerkedtek a szaracén lovasság által használt ún. összetett íjjal. A szaracén technológia felhasználását bizonyítja az első ismert angol számszeríjkészítő neve 1205-ből:Szaracén Péter valószínűleg hadifogolyként került a szigetországba, és I. (Földnélküli)János (1199-1216) angol királynak dolgozott.
A számszeríj elterjedése Európában
A fegyver a 12. században vált igazán ismertté Európában. A II. lateráni zsinat 1139-ben már egyházi átokkal sújtotta azokat, akik a számszeríjat keresztények ellen használták. A tiltó rendelkezés szerint ez a barbár fegyver rendkívül brutális sebet ejt. A rendeletet megismételte III. Ince pápa (1198-1216), és saját császársága területén III. Konrád német császár (1138-1152) is tiltotta a számszeríj használatát. A fegyver ugyanis hirtelen túl erőssé vált, ezáltal megkérdőjeleződött a korabeli sodronypáncélos lovasság harctéri hegemóniája.
A leghíresebb számszeríjászok genovaiak voltak, a hagyomány szerint már Jeruzsálem ostrománál is vitézül helytálltak.
A genovai lövészek elitegységnek számítottak, válogatott, szakszerű kiképzésen átesett, dupla zsoldot húzó harcosok voltak. Többnyire a francia királyok szolgálatában álltak, felszerelésüket rendelet szabályozta, béke időben a királyi testőrségben is teljesítettek szolgálatot. Franciaországban az egyik legnagyobb katonai méltóság volt a számszeríjászok nagymestere cím, melyet 1230-ban adományozott először a francia parlament. A számszeríj szinte minden középkori összecsapásban szerepet kapott. Egyre erősebb ívekkel látták el, hogy lövő erejét növeljék, ami a páncélzat megerősítését váltotta ki, ez viszont visszahatott a számszeríj fejlesztésére, némileg hasonlóan a mai kor páncélosainak és páncéltörő eszközeinek versenyfutásához. Az íjászok perspektívájából csak egy megoldás volt: az ív erejét a végletekig, a kezelhetőség határáig fokozni. Így jelentek meg a 14. század első harmadában a roppant méretű szaruíves számszeríjak, melyek felajzásához már csigasoros áttételeket használtak a harcosok. Ugyanekkor tűntek föl az első lemezből készült vértezetrészek a sodronypáncélokon.
Az 1361-ben lezajlott, Wisby melletti ütközet a fegyvertől való jogos rettegést igazolja. IV. Waldemar dán király, a Hanza Szövetséggel támadt ellentétei rendezésére kelt át számszeríjászaival Gotland szigetére, ahol totális győzelmet aratott. A dán király a halottakat tömegsírokba temettette. Ezeket a sírokat századunk elején kezdte föltárni egy svéd tudós, Bengt Thordeman, aki 1571 csontvázat számlált össze. A svéd professzor a csontvázak 16 százalékán talált számszeríjak nyílvesszőitől származó sérülést, a leletek 10 százaléka pedig azonnali halált okozó koponyalövésről árulkodott. Hozzá kell tenni, hogy azoknak a lövéseknek, melyek csak lágy részeket értek, nincs nyomuk, így valószínűleg jóval többen haltak meg számszeríjból kilőtt nyílvessző által, mint azt a csontok mutatják. A leletek jól tanúsítják a gótikus szaruív erejét.
A számszeríj ereje
A páncélzat átütésének azonban speciális feltételei vannak: meglehetősen nagy kezdősebesség szükséges, a beesési szögnek közel kell lennie a 45 fokhoz, s a nyílhegynek igen keménynek kell lennie. Az átlövéskor kialakuló nyílást a nyílvesszőhegye folyamatosan tágítja, miközben mozgási energiája rohamosan csökken. Így könnyen megeshetett, hogy a nyílvessző megszorult a résben, s a lovag mivel a páncél alatt többnyire még sodronyinget is viselt, amit vastag bőrruhára öltött a vértezet sérülése ellenére sértetlen maradt. Igaz, a nyílvessző óriási ütést mért az eltalált harcosra.
A legáltalánosabban használt katonai nyílvessző hegye legtöbbször rombusz keresztmetszetű, négy élűre alakítva. A vesszőt valamilyen keményfából faragták, hossza 300-400 mm között változott, vastagsága mintegy 10 mm volt, súlya 110-140 g között mozgott. Arra mindig ügyeltek, hogy a súlypontja a hegyhez közelebb eső harmadba essen. A lövedékeket legtöbbször kormánytollakkal látták el.
Ezek a szárnyak vékony falemezből, ritkábban bőrszeletből készültek, s a vesszőszár hátsó palástrészén két, egymással szemben vájt horonyba voltak ragasztva. Az íjászok használtak speciális, kicsiny, háromszög fejű nyílvesszőt lemezpáncélok ellen, gyújtónyilat várostromoknál, szakállas nyílvesszőket lovak ellen. A középkorban a hadi nyílvesszőket óriási tömegben állították elő. Az angliai Malemort család például 1223 és 1293 között közel 1 millió nyílvesszőt gyártott. Ebben az esetben a vezetőszárnyak és a nyílba vájt hornyok előállításához már speciális gépeket használtak, mai kifejezéssel élve szabványosított tömegtermelés zajlott.
Számszeríj Magyarországon
Magyarországon először valószínűleg Aragóniai Simon ispán használta nagyobb számban, aki Esztergomot védte spanyol számszeríjászaival a mongol sereg ellen. Igaz, soha nem terjedt el annyira, mint nyugaton, de Anjou királyaink szívesen alkalmazták őket hadjárataikban.
A híres „Fejér kompánia” is, amely fele-fele részben állt angolokból és magyarokból, a számszeríjat használta harcaihoz. Zsigmond király írásban rendelkezett a számszeríjász lövészek felállításáról és fizetésükről. A számszeríj a huszita háborúk idején különösen elterjedt, főleg a huszita harcmodornak köszönhetően. Hunyadi Mátyás seregeiben is jelentős szerepet kaptak, egy helyen 4000 lövészt említenek, de elképzelhető, hogy ennél is több állt a szolgálatában. A nagy király halála után nálunk a számszeríj hirtelen hanyatlik, s mint vadászeszköz élt tovább..
Ez nyugaton sem történt másképp, a számszeríj röpke negyedszáz év alatt szinte eltűnik a fegyverzetből. A számszeríj egyik utolsó, kevéssé ismert szereplése Dél-Amerikához kötődik, ahol Cortez nagy hasznát vette Mexikó leigázásában 1521-ben, míg Pizarro csapata, mintegy 100 ember, akik 1524-ben Peru felkutatására indultak, kizárólag számszeríjászokból állt. 1532-33-as hadjáratban azonban, amikor véglegesen leigázták Perut, már csak tucatnyi számszeríjász volt Pizarro követői között. Ez utóbbi is jelzi, hogy ez a fegyver erre az időre már befejezte 500 éves harci pályafutását. Ezalatt az ötszáz év alatt említett hátrányai miatt teljes egészében soha nem uralta a harcmezőt, de nélkülözni sem lehetett. Sokszor volt csatadöntő fegyver.
Népszerűségét mutatja viszont, hogy vadász- és sportfegyverként a mai napig használják és újabban kommandós egységek fegyverzetében is feltűnt.
A Magyar vadászati törvény tiltja a számszeríj használatát ez az atavizmus még a középkori rossz megítélésére vezethető vissza a fegyvernek, logikus magyarázata nincs.
Gyakorló számszeríjászként rendszeresen találkozom ezeknek a negatív megítélések továbbélésével. Szerencsére egyre többen próbálják ki és akkor döbbennek rá, hogy a mai sztereotípiák: „nem is esik a vessző”, „ezzel könnyű lőni”, nem igazak!
