A Hoyt Ultra Elite a Hoyt vállalat céllövő zászlóshajója volt 2004 és 2009 között. Ez a konstrukció volt az, ami a mai céllövő íjaik alapját képezi és ez a tény az, ami olyan nagyon népszerűvé és híressé tette ezt az íjat. Ezekkel az íjjakkal számos világszínvonalú eredményt el olyanok, mint például Dave Cousins, Kevin Wilkey és Braden Gellenthien.

A bemutató oka az, hogy a mai napig szép számmal találni jó minőségben a használt piacon és érdemes is lecsapni rá, ha például első céllövő íját szeretné valaki megvásárolni.

Csiga-opciók

Természetesen az öt év alatt történtek módosítások a konstrukciót illetően, de alapvetően egy toleráns és pontos íjról beszélünk, amit kétféle csigával terveztek: a klasszikus Cam&Half csigát a kezdőknek, illetve azoknak ajánlom, akiknek még nincs kiforrott technikájuk, ami által változhat még a húzáshosszuk. Előnye ennek a rendszernek, hogy elég széles tartományban lehet állítani a húzás hosszát, így kicsit több állítási lehetőség van. Hátránya viszont, hogy lassabb és a falpozíció se mondható sziklaszilárdnak, fél colt sajnos bele lehet húzni pluszba, ami terep és 3D versenyen előjöhet egy-egy föl-, illetve lefele lövésnél.

A másik opció az, amit az élmezőny Hoytos szekciója szeret használni, az az úgynevezett Spiral cam megoldás. Ez egy sokkal dinamikusabb, agresszívabb csiga, ezért kezdőknek nem nagyon ajánlott: elég egy apró ellazulás, beleengedés és az íj abban a pillanatban összeránthat. Nagy előnye a sebessége, a társához képest a saját tapasztalatom szerint +15-20 fps érhető el vele azonos beállítások mellett. A már említett agresszivitását én személy szerint nem tartom negatívumnak, élvezet vele lőni. Az viszont már nagyobb probléma ennél a csigánál, hogy nagyon pontosan tudni kell a húzáshosszt, mivel csak 1/4 col állítási lehetőség van föl-le a középértékhez képest.

Karválaszték

Ha kicsit megvizsgáljuk a Hoyt adatbázisát, akkor észrevehető, hogy az alatt az idő alatt, amíg gyártósoron volt a termék, több verziójú karral készült. Volt olyan év, amikor csak XT2000-es és XT3000-es karokkal készült, de volt kísérlet a 4000 és 3500-as méretekre is. Elmondható viszont, hogy a két legnépszerűbb tényleg az XT2000 és az XT3000 volt. Előbbi a rövidebb kivitel, amit főként a rövidebb húzáshosszú pályaíjászoknak és a terep – és 3D íjászoknak ideális. Utóbbiaknak azért, mert szükségük van a rövidebb kar miatti nagyobb sebességre. A hosszabb, 3000 kar klasszikusan a pályaíjászok választása a kiemelkedő nyugodtságával és toleranciájával.

Tanácsok és záró gondolatok

Ha úgy döntesz, hogy első csigás íjnak beválasztasz egy ilyen Hoytot, garantáltan nem fogsz csalódni benne. Az általános tanácsokon kívül, mint például, hogy nézd meg, hogy ne legyenek csavarodva, repedve a karok, nem nagyon tudok olyat mondani, ami problémás lehet ennél a modellnél. A fent leírt csiga-tulajdonságokat figyelembe véve érdemes vásárlás előtt kipróbálni, főként ha inkább Spiral csigával szeretnél lőni.

Saját tapasztalataimat figyelembe véve arra érdemes még odafigyelni, hogy érdemes lesúlyozni az íjat akkor is, ha nem pályán szeretnél vele lőni. Sokkal megbocsátóbb és pontosabb lesz, ha az alsó része nehezebb (mint a cikk elején lévő fényképen). Sebességben nem fogja túlszárnyalni még Spiral csiga esetén se a 2010 után gyártott felszerelések nagy részét se, de nem is nagyon fog elmaradni tőlük. Hogy ne csak általánosságokban beszéljek, álljon itt a saját íjam adatlapja végszónak.

Íj neve Hoyt Ultra Elite
Évjárat 2009
Kar XT2000
Csiga Spiral-X
Fonterő 63#
Húzáshossz 28 3/4
Vesszősúly 325 grain
Sebesség 290 fps

Tetszett?
Oszd meg!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket!
Ez is érdekelhet!
Hirdetés
ajandekboltbanner (1)
ÍJÁSZ HÍRLEVÉL

Ne maradj le az újdonságokról – iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó bejegyzések

Hoyt Invicta íjteszt

Még nem nagyon sikerült semmi konkrét véleményt írjak az új íjról, mert nem tudtam egyértelmű döntésre jutni vele kapcsolatban eddig. Ennek most vége, mert azt

Carter Honey Back Tension Elsütő

Kezdő csigás íjászként,mint sokunknak nekem is minden újdonság számba megy! A célom nekem is az, hogy minél pontosabban a célba juttassam a kilőtt vesszőt! Mint

World Archery 3D Világbajnokság – Kanada

Épp, hogy véget ért a HDH-IAA 3D Európabajnokság Szlovákiában (ahol mindent elsöprő magyar éremeső hullott), a szűkebb magyar válogatott máris készül a következő megmérettetésre: a

Nemzetközi Versenyözön a nyár végén

2019 augusztus-szeptemberi időszakra minden bizonnyal igaz, hogy igazi „íjász dömping” – legalábbis nemzetközi viszonylatban! 3D fronton Szlovákiában (Várna) állnak helyt magyarjaink (szám szerint 126-an a