Tovább folytatjuk „Eredményes Íjászok” sorozatunkat. Az első részben Orosz Viktort ismerhettétek meg kicsit közelebbről, mostani interjúnk alanya egy másik ifjú csillag: Banda Árpád olimpiai íjász, az UTC Íjász szakosztályának versenyzője!
Archer’s Guide: Nem mondhatjuk, hogy idősnek számítasz az íjászok között, ennek ellenére szép nemzetközi eredményeket tudsz felmutatni. Pontosan mikor kóstoltál bele az íjászatba?
Banda Árpád: Az íjászattal kb 6 évesen ismerkedtem meg azaz ~15 éve amikor az apukámat és a bátyámat elkísértem egy edzésre. Majd 2006-ban váltottam olimpiai íjra egy longbowról.
Archer’s Guide: Szakágtól függetlenül rengetegen követjük a pályádat, ami töretlenül ível felfele. Tavaly már az is felmerült, hogy Rió is esélyes. Ezt megmutattad nemrég Nimes-ben is, ahol a felnőtt mezőny 6. helyét sikerült elcsípned. Hogy élted meg ezt az eredményt? Milyen céllal vágtál neki ennek a versenynek?
Banda Árpád: Ez a nimesi verseny talán az egyik legnagyobb csalódás volt számomra (természetesen pozitív) versenyzés terén. Nagyon rossz formában utaztam ki, és ennek ellenére sikerült egy remek rangsorolót lőnöm és annál is szebb kiesősöket játszanom.
Archer’s Guide: Tavasszal a fókusz az olimpiai kvalifikáción lesz, ha jól tudom. Hogy érzed, elérhető közelségbe került Rio? Mi kéne hozzá, hogy sikerüljön?
Banda Árpád: Így hogy először vágok neki a kvóta megszerzésének, út közben rádöbbentem, hogy sokkal sokkal nehezebb mint gondoltam, hiszen nem csak a világranglistán elől szereplő íjászok a jó íjászok. Sok olyan versenyző van aki nem lő stabilan magas pontszámot de azért csak összejön neki amikor kell. Mindent megteszek hogy meglegyen, de ebből nem következik hogy meg is lesz.
Archer’s Guide: Édesapád az edződ is egyben – nem szokott ez extra feszültséget szülni? Vagy inkább pont az ellenkezője és ez megkönnyíti a munkát?
Banda Árpád: Megkönnyíti a munkát hogy apa az edzőm hiszen minden edzésen ott tud lenni és segít.
Archer’s Guide: Mi az, amit a legnagyobb erősségednek érzel? Ami segít a versenytársak fölé kerekedni?
Banda Árpád: Talán a versenytársak tudnák ezt megmondani… Esetleg a kitartás.
Archer’s Guide: Még nagyban az iskolás éveidet taposod a „szürke hétköznapokban” – hogyan tudod ezeket összeegyeztetni? Az iskola mennyire támogatja a sportkarrieredet?
Banda Árpád: Szegeden a Déri Miksába járok technikusi képzésre. Az iskola rengeteget segít minden téren. Így a felkészülés is egyszerűbb. Suli után ~3 óra edzés plusz még a kiegészítő tevékenységek és már vége is a napnak.
Archer’s Guide: Ha csak egy dolgot tanácsolhatnál az íjász-társaidnak annak érdekében, hogy eredményes(ebb)ek legyenek mi lenne az?
Banda Árpád: ,,Küzdj, és bízva bízzál!”
Kövessétek Banda Árpit a Facebook-on is: Banda Árpád olimpiai íjász